Igazgatók felmentése 2. rész - Fodor Tamás vezetési tanácsadó

Fodor Tamás
vezetési tanácsadó

Kis- és középvállalatok fejlesztését segítem!


Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Igazgatók felmentése 2. rész

Folytatás

Az igazgatóság elnöke tévhitben volt, amikor azt hitte, hogy az igazgatóság döntését felülbírálhatja. Az elnöki funkció az ülések összehívására, lebonyolítására vonatkozik. Az elnök ugyanolyan szavazattal rendelkezik mint a többiek. Amikor páros az igazgatósági tagok száma, szoktak olyan szabályokat alkalmazni, hogy szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

Nagyon hasznos, ha az ügyvezető, vezérigazgató informális csatornákon keresztül tájékozódik a belső és külső személyi kapcsolatokról és viszonyokról. Továbblépve felrajzolhatja magának az informális kapcsolati hálót is. Mindjárt érthetőbbé válnak a döntések, cselekedetek.

Visszatérve az előző esttanulmányunkban említett humán erőforrás menedzsment politikára vagy szabályzatra, azt is célszerű szabályozni, hogy milyen lépéseken keresztül jutunk el oda, hogy felmentünk, vagy elbocsájtunk valakit. Például szóbeli, írásbeli figyelmeztetés után a felmentés vagy elbocsájtás következhet. Persze önmagában a figyelmeztetés nem elég. Azt is közölni kell, hogy mi az elvárás és mennyi időt adunk a fejlődésre. A személyi értékelési rendszer (amelyen keresztül félévente vagy évente értékeljük munkatársainkat) szintén lehetőséget ad a gyenge teljesítmény közlésére és a fejlődési célok meghatározására



Telefon: 06 30 5005729
Mail: tfodor@upcmail.hu
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz