Hol parkoljanak a tulajdonosok és vezetők? 1. rész - Fodor Tamás vezetési tanácsadó

Fodor Tamás
vezetési tanácsadó

Kis- és középvállalatok fejlesztését segítem!


Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Hol parkoljanak a tulajdonosok és vezetők? 1. rész

Alig kezdtem el a vezérigazgatói munkámat egy részvénytársaságnál, amikor az egyik hétfői értekezleten a többségi tulajdonos, Tibor, azzal állt elő, hogy alakítsunk ki egy parkolót az vezérigazgatóság és a vendégek részére. ( Érdekes és nehéz felállás volt. A két tulajdonos igazgatói beosztásban a beosztottamként dolgozott.) Én egyetértettem. Zavart, hogy minden reggel keresnem kell a helyet a parkolásra és a vendégek is örülni fognak, hogy szabad helyeket tartunk fel számukra. A kisebbségi tulajdonos, Béla, nem szólt semmit.
Értekezlet után azonnal intézkedtem. Istvánra, a termelés vezetőjére bíztam a dolgot. Kértem, hogy öt helyet alakítson ki, egyet Tibornak, egyet Bélának, egyet nekem és kettőt a vendégeknek. Csináltasson táblákat, rendszámmal, névvel illetve "Vendég" felirattal. Utána elmentem tárgyalni és csak késő délután jöttem vissza. Láttam, hogy a táblák ki vannak téve, de amikor közelebb értem felfedeztem, hogy Béla táblája helyett "Vendég" felirat van. István még benn volt. Hívattam.

Én: István! Hol van Béla táblája?
István: Béla elment tárgyalni. Közben megcsináltuk a táblákat és szóltam a portásnak, hogy ha visszajön, szóljon neki, hogy beállhat a helyére. De nem tette, hanem hivatott engem, hogy az övét szereljem le. Nem ért egyet a parkoló kialakításával, Ő úgy parkol, ahogy eddig.
Én: Te leszerelted a táblát a kérésére, pedig tőlem azt a feladatot kaptad, hogy szereld fel.
István: Igen, de ő tulajdonos és a közvetlen főnököm.
Én: De egyrészt a tulajdonosok engem választottak vezérigazgatónak, másrészt  Béla a beosztottam,  nincs hatásköre az utasításaim felülbírálatára.
István: Bocsánat! Mit csináljak?
Én: Szereld vissza! Megbeszélem Bélával.

Béla már elment haza, így reggelig bosszankodtam. Hazafelé menet azért megálltam a portánál, hátha megtudok valamit. Hát igen, a portás elmondta, hogy Béla kifejtette neki, hogy ő nem ért egyet, hogy a vezérigazgatóság tagjai a parkolás vonatkozásában a dolgozókkal szemben előnyben részesüljenek.
Reggel szóltam Bélának, hogy beszélni szeretnék vele.

Ön mit mondott volna Bélának?



Telefon: 06 30 5005729
Mail: tfodor@upcmail.hu
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz